Van, ahol a vad elintézte a szüretet

Körbejárta a Facebookot egy Balaton-felvidéki borász egyik dűlőjéről készített fotója, ahonnan az összes szőlőjét kivágta. Nyilvános posztjában azt írta, olyan mértékű a vadkár, hogy nincs értelme ezen a dűlőn a szőlőtermesztésnek.

A szőlő aranyszínű sárgasága mellett talán kicsit elhalványult, ám korántsem aktualitását vesztett téma a vadkár. Körbejárta a Facebookot egy Balaton-felvidéki borász egyik dűlőjéről készített fotója, ahonnan az összes szőlőjét kivágta. Nyilvános posztjában azt írta, olyan mértékű a vadkár, hogy nincs értelme ezen a dűlőn a szőlőtermesztésnek. Egyesek véleménye szerint a mai vadlétszámot már nem bírja el a szőlő, vagyis csak úgy, hogy az bejár az ültetvényekbe, a másik oldal pedig azt mondja, a vad volt előbb a területen.

Egy mátrai borász a téma kapcsán arról írt, hogy az egyik kollégája már fel is adta a tevékenységét, mert az elmúlt 5 év átlagában a termése 60 százalékát vesztette el. Dűlőjén a Rajnai rizling, amiből korábban a legjobb fehérborait készítette, már alig él. Nemhogy az elmúlt 4 évben nem szüreteltek róla, hanem a vad miatt lassan ki is pusztulnak a tőkék, mivel már a nyár közepén szinte az összes levelet lelegelik a szarvasok, őzek. Véleménye szerint a vadállomány túlszaporodása a bérvadászatnak nem árt, de a termelőknek nagy problémát jelent. Egyes területeken szinte már nincs olyan parcella, ahol ne lennének komoly károk, és vannak ültetvények, ahol már évek óta nem szüretelnek a vadkár miatt.

A kis birtokon ellehetetlenült a szőlőművelés. Hiába minden próbálkozás és küzdelem. Idén nem lesz szüret, a vaddisznók egy éjszaka alatt megsemmisítették a termést. Itt tartunk.

A nagyok is ettől szenvednek, de a kicsiknek befellegzett. Az utóbbi hetekben egy éjjel háromszor zavartam ki a kondát a szőlőből. Jó, hogy rá nem léptem a disznóra. Nem érdekli, a szarvas az összes gyümölcsfát egyúttal tönkretette. Az őzbak szintén” – olvashattuk egy FB bejegyzésben.

Tavasszal az őzek és a nyulak főleg a szőlő rügyeit rágták le, kora ősszel pedig a vaddisznók garázdálkodtak. Keresztülmennek mindenen, törnek-zúznak, ez okozza a problémát. A szőlő érésével párhuzamosan jelentősen megnő az őz, szarvas, borz és helyenként a róka kártétele, kiegészítve a seregélyek megjelenésével.

Egyesek szerint a vaddisznók által okozott kár kevésbé van összefüggésben az egyedszámukkal, inkább az időjárási tényezőktől függ. A most tapasztalható száraz időjárás mellett – amikor csörgősre szárad az erdő – természetes reakciójuk, hogy bemennek az ültetvényekbe.

A gyerekeket a kertbe is csak aggódva kiengedő gazdák hiába próbálkoznak az ajánlott védekezési eszközökkel, érezhető eredményt nem érnek el. „A vad nem hibáztatható, fogalma sincs tulajdonról, mezőgazdasági kárról, csak a táplálékot látja” – hallható szőlőtermelő oldalról egy higgadtabb vélemény. Vásároltak vadriasztó granulátumot – amit a vadászok ajánlottak –, s a használati utasításban előírt háromszorosát szórták ki a csapára, amit kétnaponta megismételtek. Rá sem hederítettek. Ezt követte a spray, amit szivacsra fújtak, s nyitott flakonban helyeztek el. A szakemberek biztos sikert ígértek, mégsem hatott. Szóba került a villanypásztor – ami zártkertben nem szerencsés –, de a tapasztalatok szerint a disznó lehatja a fejét, és visítva rohan át rajta. Konda vonul a sorok között, „megpocsékolva” a termést.

Egymásnak feszülnek az indulatok a vadászok és a gazdák között vadkár ügyben. A szőlőtermelők és a belterületi kerttulajdonosok csak számolják a kiesést, amit a vad okoz, miközben úgy érzik, nem kapnak megfelelő segítséget.

Valóban nincsenek könnyű helyzetben a szőlőtermelők: aszály, szőlő aranyszínű sárgasága, Európa-szerte csökkenő termőterületek, a borfogyasztási szokások folytonos változása, hosszan lehetne még sorolni, például a vad szőlőben okozta kártételével.

Van ahol a szarvas, őz, másutt a vaddisznó, róka, borz járja a szőlőst, de a seregélycsapatok sem kímélik a bogyókat. Vajon a termelők joggal kérhetik számon a vadászatra jogosultat ilyen helyzetben?

A vadkárt az 1996. évi LV. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény 79. paragrafusa szabályozza. Ebben a jogalkotó meghatározta, hogy a vadkár elhárítása, megelőzése érdekében a földtulajdonosnak a vadászatra jogosult szervezettel egyeztetett módon és közösen közreműködve kell eljárni. A 2021. évben megjelent egységes vadkárfelmérési útmutató szerint vadkárnak minősül a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár 10 százalékot meghaladó része. Ez a tizedrész a természetes önfenntartási érték, amit tűrni kell.

Ezek alapján például a seregély, borz vagy a róka szőlőben okozott kártétele nem tekinthető vadkárnak, így a termelő ilyen helyzetben nem kérheti a vadkár megfizetését a vadászatra jogosulttól.

A legfontosabb a megelőzés. Köztudott, hogy a gázágyú alkalmazása mindaddig tartja vissza a vadat, amíg meg nem szokja a hangját. A kémiai riasztószerek szintén ideig-óráig hatásosak, egy nagyobb esőt követően mit sem érnek. Az emberi haj ültetvény köré szórása jó megoldás, de az sem örökérvényű. A villanypásztor szintén hatékony megoldás lehet, nem mindegy azonban a magassága és a huzalok sűrűsége: ha nem elég magas, a gím könnyedén átugorhatja, ha nem elég sűrű, a róka átbújik alatta, a vaddisznó pedig gond nélkül átszakítja. Madarak, különösen a seregélyek ellen a mechanikai elhárítás, azaz kék színű madárhálóval való védekezés a szőlőkben az egyik leghatásosabb módszer. Bár a háló nem éppen olcsó, viszont csak egyszer kell megvenni, utána több éven keresztül használható erre a célra. A legújabb megoldások közül említést érdemel egy olyan speciális eszköz, amely mintegy 4 centméter átmérőjű, mozgó lézerfoltot bocsát ki, ami a madarakban egy fizikai tárgy közeledtének érzetét kelti. Ettől megriadnak, és elhagyják a területet. Sem zajjal, sem zavaró látvánnyal nem jár, így nem jelent veszélyt a madarak testi épségére. A seregélyek ellen a területeiken viszonylag jól működik még az infrahangos, illetve a ragadozómadár-hangokat utánzó vadriasztó

Azonban a vadkármegelőzés egyik leghatékonyabb módja a tűzfegyverrel való vadászat, ebben az esetben viszont folyamatosan kell „felügyelni” a tőkéket, ami sok időt és energiát felemészt.

A megnövekedett nagyvadlétszám, különösen a gím-, esetenként a dámszarvasé, olyan nyomást helyez a termelőkre, amely ténylegesen megnehezíti, adott esetben akár ellehetetleníti termelésüket.

Tökéletes megoldás tehát egyelőre még nem létezik a vadkármegelőzésre, esetleg a többféle megoldás együttes használata jelenthet biztos(abb) védekezést. A termelő és a vadászatra jogosult együttműködő magatartása, valamint a köztük zajló rendszeres kommunikáció az első lépésnek számítanak a vadkár megelőzésében, visszaszorításában. (MAGYAR MEZŐGAZDASÁG)